A mai program: Márton napi vígasságok
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Új-bor védőszentje is. A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott.
November 11-én kezdték meg az új hordókat a gazdák, ekkor került az asztalra épp a libasült mellé az úgynevezett Libás-bor vagy sok helyen Márton–bor, aminek még gyógyító hatása is volt a hagyomány szerint.
A mi klubunk szerény keretek között emlékezett meg e jeles hagyományról. Zana Mártika még tegnap behozta egy dobozban a Márton napi ludat, amit az unoka menye vart színes finom anyagokból. Az volt a terve, hogy amint belépnek a társai a klubszobába egyből ráessen a pillantásuk, és ez a pillanat megalapozza a további hangulatot.
Nagyon finom libazsíros kenyér volt a liba lakoma fő része lila hagymával, és teával. Hatalmas tálcák voltak megrakva a puha kenyérrel, mindenki ehetett kedvére. A lakoma kellős közepén betoppant Rádi Marika és Ország Sándor még meleg hajába főtt krumplit hoztak jól bebugyolálva, hogy úgy kerüljön az asztalra. Amikor már mindenki jól lakott, egy pici fröccsel tettük teljessé ezt a jeles napot.
A kártyaparti azért nem maradhatott el ma sem, hiszen nem nap a nap kártya nélkül.
